Emese Álma 2017


A Szent György-hegy legcsodálatosabb lilaakác-lugasa mögött valóságos birodalmat rejt a föld mélye. A pincét édesapja nyomdokaiba lépve Nyári Ödön építette, de ma már az unoka, Emese is kiveszi a részét a munkából…

A vakítóan fehér présház csillog a napfényben, homlokzatán a Kossuth-díjas művész, Somogyi Győző ábrázolása: Szent György és a sárkány. A présházat Nyári Ödön édesapja vásárolta meg 1978-ban, és fiával együtt újították fel. A homlokzati dísz a munkák befejezésekor, 1996-ban került a helyére, és azóta ez a pince logója is.

Nyári Ödönt mindenki ismeri a Szent György-hegyen. Alacsony, vékony ember, hatalmas bajusszal, de akkorával, hogy mindenki csodájára jár. Lázadásból növesztette egykor, nagykorúsága első pillanatában, de ma már el sem lehet képzelni nélküle. Amikor a pincészet indult, csak olaszrizlinget és szürkebarátot termett az ültetvény, de aztán megnövekedett a birtokméret, és jött mellé a chardonnay, a rajnai rizling, a cserszegi fűszeres, a hárslevelű, és a pince egyik legnagyobb büszkesége, a kéknyelű.
 
Ödön közel negyven éven keresztül állt a pince élén; megnyugvás volt számára, hogy lánya, Emese 2007-ben csatlakozott hozzá, és azóta részt vesz a birtok életében. Most már ő fogadja a vendégeket, vele üldögéltünk a lugasban, a panorámát csodálva.

Borász vagy, vagy szőlész?
 
Kertészmérnöki diplomám van, pedig eredetileg borász akartam lenni. Későn jöttem rá, hogy ahhoz az élelmiszermérnöki karra kellett volna jelentkeznem. Most már egyáltalán nem bánom, hogy elkövettem ezt a bakit, sokkal közelebb áll a szívemhez a szőlő, mint a bor.
 
Mit jelent számodra ez a pince a Szent György-hegyen?

Olvasson tovább!

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal is:


További bejegyzések

Bezár

Megoszt